06 1 302 0855

 

 

 

Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében a fagykár által sújtott agrárvállalkozások is teljes támogatásban részesülhetnek  

JELENLEG NEM IGÉNYELHETŐ

Az 51/2016. (VII. 21.), illetve az ezt módosító 78/2016 (XII.12) és 17/2017. (IV. 10.) FM rendelet alapján az ASZK Konstrukció keretében 2017. május 31-ig hatályba lépett hitelszerződéssel rendelkező, fagykárt szenvedett, a hivatkozott rendeletben nevesített településeken székhellyel/fiókteleppel/telephellyel rendelkező vállalkozások ültetvény földterületük nagyságától függően Agrár Széchenyi Kártya hitelük teljes vagy meghatározott részösszegére további csekély összegű támogatásra jogosultak (elegendő szabad csekély összegű támogatási keret rendelkezésre állása esetén).

A Rendelet alapján – a „fagykáros” jogosultsági feltételeknek[1] megfelelő - Vállalkozások „ültetvény” minősítésű földterületeik után hektáronként legfeljebb 1 millió Ft igénybevett hitelig a következő magasabb összegű támogatásokban részesülhetnek a hitelcél szerinti tevékenység alapján meghatározott jogcímű szabad keretük terhére a 2016. július 22-ét követően esedékessé váló alábbi díjtételek vonatkozásában:

a) 100% kamattámogatás a hitel teljes futamidejére (tehát az érintett ügyfelek a konstrukcióhoz kapcsolódó 4% kamattámogatáson felüli kamatrészre vonatkozóan is kapnak kamattámogatást),

b) 100% kezességi díjtámogatás a kezességvállalás teljes idejére (azaz az eddig biztosított 0,75% kezesi díjtámogatáson felüli kezesi díjrészt is igénybe vehetik támogatásként az arra jogosult vállalkozások),

c) teljes kezelési költségtámogatás a hitel teljes futamidejére,

d) a regisztrációs díj, a fedezetek egy alkalommal történő értékbecslésének költsége, egyszeri közjegyzői díj, a hitel teljes futamidejére megfizetett kártyadíj/bírálati díj/keretbeállítási jutalék, ill. esetlegesen a szerződéskötési díj együttes összegének 100%-ra vonatkozó költségtámogatás.

A fenti a)-c) pontok szerinti pótlólagos támogatásokat a finanszírozó hitelintézet hívja le a Magyar Államkincstártól (MÁK) az ügyfelek részére, míg a d) pont szerinti magasabb összegű költségtámogatásokat az érintett, arra jogosult vállalkozásoknak közvetlenül a MÁK-nál kell majd igényelniük (a MÁK honlapján közzétételre kerülő nyomtatványon, a vonatkozó Közleményben leírt módon és határidőkben).

A már élő ASZK hitellel rendelkező és a „fagykáros” magasabb összegű támogatásra elvileg jogosult érintett ügyfeleknek ezen támogatások igénybevételéhez a KAVOSZ Zrt. részére - legkésőbb 2017. május végéig - nyilatkozatot kell tenniük többek között arról, hogy a magasabb összegű támogatást a feltételeknek való megfelelés esetén igénybe kívánják venni (adott jogcímű szabad keretük terhére).

Amennyiben Önnek még nincs Agrár Széchenyi Kártyája, de érdekli vállalkozását egy kedvezményes feltételrendszerű, akár teljesen kamat-, díj-és költségmentes, legfeljebb három éves futamidejű folyószámlahitel igénybevételének a lehetősége, úgy kérjük, hogy a hitelkérelmi dokumentáció összeállítása előtt forduljon a területileg illetékes Regisztráló Irodáink valamelyikéhez, ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére a kérelem benyújtásával kapcsolatos további információkkal.

Részletes információk az Agrár Széchenyi Kártya Üzletszabályzat 1. számú függelékében.

 

 


[1] Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében nyújtott de minimis támogatásokról szóló 39/2011. (V. 18.) VM Rendelet
2 § (8a) bekezdés b) pontja.