06 1 302 0855

 

 

A tejhasznú tehén-, illetve sertéstartással foglalkozó vállalkozások részére a Földművelésügyi Minisztérium kamat-és költségmentes hitelt biztosít az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében, ugyanis a minisztérium a kedvezőtlen piaci helyzetben lévő tej-és sertés ágazatokra is kiterjesztette az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó teljes támogatás igénybevételének a lehetőségét.

A Földművelésügyi Minisztérium kamat- és költségmentes Agrár Széchenyi Kártya igénylését tette lehetővé a kedvezőtlen piaci helyzetben lévő tej- és sertéságazat vállalkozásai részére, így az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódóan ezentúl kiemelt támogatást vehetnek igénybe a tejhasznú tehén-, illetve sertéstartással foglalkozó kis-és középvállalkozások is.

Az állam az érintett agrárvállalkozások számára a 2016. december 31-ig benyújtott hiteligénylések alapján megkötött, maximum 1 éves futamidejű szerződésekhez 100%-os kamat-, kezelési költség- és kezességi díjtámogatást, valamint az egyéb költségek (pl.: regisztrációs díj, bírálati díj, értékbecslés költsége, stb.) együttes összegével megegyező mértékű támogatást biztosít a rendeletben foglalt feltételek teljesülése esetén, ezzel segítve a gazdák nulla költségű finanszírozását az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukció keretében. A támogatás (tejhasznú tehén és sertés) állategységenként legfeljebb 500 000 forint, összesen legfeljebb 50 millió forint összegű hitelszerződéshez vehető igénybe.

A rendkívül kedvező finanszírozási lehetőség mellett további jelentős segítség, hogy a hitelnyújtó pénzügyi intézmények teljes mértékben megelőlegezik a vállalkozás részére a támogatások közül a kamattámogatást, kezességi díjtámogatást és a kezelési költségtámogatást, így esedékességkor a vállalkozásoknak ezen díjtételeket nem kell megfizetniük. Fontos – szintén az érintett gazdálkodók érdekeit szolgáló – rendelkezés, hogy ezek a támogatások nem a vállalkozás ún. „csekély összegű” támogatási keretét terhelik, hanem más jogcím hatálya alá tartozó támogatásnak minősülnek.

A hitelt azok a tejhasznú tehén, illetve sertéstartással foglalkozó vállalkozók is igényelhetik, amelyek jelenleg már rendelkeznek Széchenyi Kártya vagy Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel, de vállalják, hogy az újonnan igényelt átmeneti támogatású ASZK hitelkeretből a korábbi Széchenyi Kártya vagy ASZK hitelszerződésből fennálló tartozásukat maradéktalanul kiegyenlítik.


A vállalkozások a hitelkérelmet az Agrár Széchenyi Kártya Üzletszabályzatban nevesített szervezetek, azaz a területileg illetékes VOSZ, a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a KAVOSZ irodáiban (címek, elérhetőségek: www.kavosz.hu) nyújthatják be.
Az érdeklődők az átmeneti támogatás igénybevételének feltételeiről részletes tájékoztatást a www.kavosz.hu oldalon, az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, valamint a hitelkérelmeket befogadó Regisztráló Irodákban kaphatnak.